A normandiai születésű francia írónő legújabb regényében olyan kérdéseket problematizál, melyek mindannyiunkat érintenek, bár valószínűleg csak kevesen foglalkozunk azokkal behatóan és tudatosan. Annie Ernaux regénye, ha most csak tartalmilag kellene röviden összefoglalni, a második világháborút   [>>>]

A normandiai születésű francia írónő legújabb regényében olyan kérdéseket problematizál, melyek mindannyiunkat érintenek, bár valószínűleg csak kevesen foglalkozunk azokkal behatóan és tudatosan. Annie Ernaux regénye, ha most csak tartalmilag kellene röviden összefoglalni, a második világháborút követő Franciaország történetét, a benne élő emberek életét meséli el töredékesen, asszociatív módon egészen 2006-ig, Sárközy megválasztásáig. A kvázi-önéletrajzi írás egyes szám első személyű narrátora emlékeivel nem csak saját, de generációja valóságát is megragadja, valamint a szülők és nagyszülők Ī szintén töredékes Ī beszámolói révén a második világégés lassan a mítoszok és mondák ködébe vesző, egy-egy családi anekdota szintjére süllyedő világát.*** A szerző nem csak a tartalom, de műve prózapoétikájában is ezt a töredezettséget, szétfolyó, elillanó valóságérzékelést és annak szinte lehetetlen felidézését viszi színre. Könyve első fejezete véletlenszerűen felbukkanó, a múlt homályából az olvasó elé álló képek, érzések és hangulatok felvillanásai: filmrészletek, reklámok, színek és illatok. Majd a képiség, a látvány vizuális médiuma mellett a szöveg, a beszéd fragmentáltsága is előkerül, egy-egy mondat, egy-egy kifejezés hirtelen előtűnik a múltból. Egy béna Ī mindenki által ismert Ī szóvicc egy egész korszakot meg tud idézni, egy teljes generáció közös tapasztalata sűrűsödik össze benne. A szerző emellett a vidéki és városi Franciaország meghatározó különbségeit, az átalakuló mindennapok anyagi valóságát (modern háztartási gépek) és mindezek családjára és rá gyakorolt hatását is részletesen bemutatja. Egy ilyen tabló nem működhetne a jól adagolt irónia nélkül, ami épp a sarkos és leegyszerűsítő kijelentések élét tudja úgy tompítani, hogy még idejében feltűnjék a beszélő és kijelentése között húzódó távolság, a mindenkori fokalizátor textuális bújócskája. A szöveg és az ország tereit is Ī szintén kellő iróniával kezelve Ī a Tour de France biciklistái kötik össze, akik nemzeti hősökként jelennek meg e háború utáni nemzedék kulturális emlékezetében. A bensőséges, humoros, de egyben kijózanító kötet az igényes irodalom kedvelőinek ajánlható. [<<<]