A jó novella nem akar hosszan elgondolkodtatni, elég egy jó ötlet, a finoman adagolt (fekete) humor, és máris élvezhetjük a néhány oldalas szövegek varázsát. Egyszerűnek tűnhet a recept, de ahogy a jó és a kiváló omlett között is fényévnyi távolság van, úgy egy jól összekalapált szöveg és egy
[>>>]
A jó novella nem akar hosszan elgondolkodtatni, elég egy jó ötlet, a finoman adagolt (fekete) humor, és máris élvezhetjük a néhány oldalas szövegek varázsát. Egyszerűnek tűnhet a recept, de ahogy a jó és a kiváló omlett között is fényévnyi távolság van, úgy egy jól összekalapált szöveg és egy valóban egyedi mű között is áthidalhatatlannak tűnő szakadék tátong. Rényi Ádám második kötetére úgy tűnik megtalálta egyedi hangját, ami több forrásból táplálkozik. Ahogy a kötet értő előszavában Laik Eszter is kiemeli, Rényi prózája hűen követi a régiónkban meghatározó fanyar, groteszk és abszurd vonalat, melyet Jaroslav Hašek, Rejtő Jenő, Heltai Jenő, Bohumil Hrabal, Örkény István és Gyurkovics Tibor jelölt ki. Az irodalmi hagyomány ezen ágába áll bele a szerző, aki novelláival termékenyen továbbírja azt, olyan jól megkomponált, valóban szórakoztató, meghökkentő és fanyar mosolyra ingerlő szövegeket olvashatunk, amelyek akár velünk, hétköznapi olvasókkal is megtörténhetnek. Van bennük valami utánozhatatlanul magyar, egy olyan mellékíz, amiről nem tudjuk, hogy honnan, de nagyon ismerős, egészen addig, amíg bele nem futunk mi is egy hasonló helyzetbe. Rényi Ádám prózavilágában a családdal Krétán töltött vakáció olyan lesz, mint az évtizedekig tartó börtön, a szomszéd fiáról, aki az elbeszélőt egész életében kísértette, mint a „bezzeggyerek, aki mindig mindenben kiválóbb volt, kiderül, hogy súlyosan szellemi fogyatékos, és mindent az anya talált ki. Görbe tükröt állít elénk az író, ám e tükörről kiderül, hogy nem ez torzítja el a képet, az már eleve több ponton ilyen. Az Ünnepi Könyvhétre megjelenő novelláskötetet a kortárs, de mégis klasszikus próza kedvelőinek ajánljuk.
[<<<]
