Lisa Jewellt a krimik és a pszichológiai thrillerek rajongói ismerhetik, a szerző legújabb könyvével sem szakított az általa mesteri szinten ismert és űzött zsánerrel. A történet klasszikus módon veszi kezdetét, Kim elköszön lányától, aki megígéri, hogy korán hazaér a partiból. Tallulah és párja, Zach végre szeretnének egy kicsit kikapcsolódni, azóta, hogy gyermekük született, Tallulah a lányanyák életét éli, hiába segít neki mindenben a frissen nagymamává vált Kim, az iskola, a gyereknevelés és a társadalom által előírt szabályoknak való megfelelés, idegpróbáló feladat elé állítja a lányt. Azonban a fiatal pár nem ér haza éjszaka, másnapra Kim félelme beigazolódik, lánya eltűnt, és a rendőrség egyáltalán nem fektet komolyabb energiát megtalálásába, szerintük ugyanis a tinianyuka megijedt, és csak meg akart szökni a felelősség elől. A regény eseményeit több nézőpontból ismerhetjük meg, az egyik idősík 2017-ben játszódik, és Tallulah szemszögéből meséli el apránként a végzetes este eseményeit. Az egyes fejezetek ugrálnak 2017 és 2019 között, mikor is már Kim a főszereplőnk, rajta keresztül látjuk a dolgokat, a kétségbeesett anya válaszokat várna, de hiába telt el több mint egy év, nem került közelebb a megoldáshoz. Azonban feltűnik a színen Sophie, aki olcsó detektívtörténetek ír, és nyomozásba kezd, Kim számára végre ismét van remény arra, hogy lányát megtalálja. A történet mesterien adagolja a részleteket, az írónőre most is jellemző, hogy szereplői hús-vér emberekként állnak az olvasók elé, könyve így a zsáner rajongóinak biztosan nem okoz majd csalódást.
[<<<]